Kettőn áll a vásár

  |   írta: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna   |  

Tegnap érkezett egy hozzászólás, ami rávilágít egy fontos dologra. A vállalkozók általában nem tudják, fogalmuk sincs róla, hogy Neked mennyi idődbe, energiádba és pénzedbe kerül szakmai tudásodat frissíteni és a vállalkozása számára ideális szolgáltatást nyújtani.

Először itt a hozzászólás (köszi Miklós!):
 
Kedves Kollégák!
 
Sajnos mi is teszünk azért, hogy ez így van. Többször szembesülök azzal, hogy az ügyfél arra hivatkozik, hogy egy másik könyvelő olcsóbban könyvel. Erre a legtöbb könyvelő enged az eredeti árból anélkül, hogy összehasonlítaná a két szolgáltatást. Pl. én saját nevem alatt küldöm be az ügyfél bevallásait, még a másik nem. Én számlát adok, ő nem. Én irodában fogadom az ügyfelet, ő otthon az étkező asztal sarkán. Nekem van felelősség biztosításom, ő semmiért nem vállalja a felelősséget. Összefoglalva: szerintem tartani kell magunkat és kell, hogy legyen bennünk annyi kurázsi, hogy a tudásunkat ne váltsuk aprópénzre. A kényszervállalkozások kitermelték a Tesco gazdaságos könyvelőket is, ami nem baj, mert erre is van igény. A fő probléma inkább azokkal, a magukat könyvelőnek tartó emberekkel van, akik minimális, vagy az alatti tudásukkal ellehetetlenítik azokat, akik hivatásuknak tekintik a könyvelést, adótanácsadást.

 
Teljesen egyetértek a hozzászólóval. Nem azokkal a kollégákkal van a gond, akik alapszolgáltatást nyújtanak „fapados áron”, hanem azokkal a zugkönyvelőkkel, akik az ügyfelek tudatlanságát kihasználva, magasabb szintű szolgáltatásnak állítják be a sajátjukat, de szakmailag gyenge munkát végeznek. Az ügyfelek ezt nem tudják megítélni, csak amikor beüt a krach és jön egy ellenőrzés. Az is lehet, hogy soha nem derül ki, menyivel több pénze maradt volna a vállalkozónak, ha okosabban adózik, kihasználva a lehetőségeket.
 
A mi dolgunk – képzett és tisztességes könyvelőknek – felvilágosítani az ügyfeleket a lehetőségeikről, kötelezettségeikről és a szolgáltatásunk részleteiről.
 

A megoldás a Te kezedben van


Szerintem egy üzleti kapcsolat kezdetén – akár a könyvelési díjra tett ajánlattal együtt - tisztázni kell, milyen szolgáltatásokat tartalmaz a szerződés, és milyen adminisztrációs feladatok hárulnak a vállalkozóra. Ezzel egyszersmind tájékoztatod is őt arról, hogy milyen sokrétű és embert próbáló a szakmád. Ő szeretne minden papírmunkát lerázni magáról és, ha nem tájékoztatod megfelelően, azt gondolja, hogy minden olyan feladat, amihez tollat, vagy számítógépet kell ragadni, a Te dolgod.
 
Egyetértesz, vagy tiltakozol?
Írd meg!


Hozzászólások

Teri  -  

Annyit fűznék hozzá, hogy 30 évi könyvelői múlttal jelen pillanatban egy

KFT alkalmazottja vagyok vidéken. A főnökömnek semmilyen  képzettsége nincs, ezért a munkámat sem becsüli sokra.

Hét éve dolgozom itt, azóta a forgalom, a létszám is ötszörösére emelkedett. Az összes adminisztrációs munkát ( postástól a főkönyvelőig egyedül végzem ) Garantált minimálbéren vagyok 50 évesen. Az üzemben egy lakatos sokkal többet keres, mint én. Most már minden munka az enyém (orvosegészségügy, vám, leltározás, hulladéknyilvántartás stb. az összes többi munkámon kívül, sőt a saját háztartásával , kocsicseréjével, bérbeadásaival levelezési, szerződéskötési, csekkfeladási és árammérők bediktálásával kapcsolatos munka is az enyém. Ha pályázik, ha új biztosítást az is. Nem tudok mit csinálni, mert itt a környéken nincs munkalehetőség. Gyakorlatilag maximálisan ki vagyok használva, napi 9 órában. Pesten dolgoztam 20 évi egy könyvelő irodában, ahol mindenki tudta értékelni a másik munkáját. Itt sem anyagilag, sem erkölcsileg nincs az ember elismerve.  Még a kötelező továbbképzésemet sem fizeti ki. Hát nem szomorú ez az egész ? Hol van egy lakatos felelőssége ehhez képest ? Hát csak ennyit, legalább elmondhatom valakinek, aki talán érti, hogy miről is beszélek.

 

 

Kriszta  -  

Üdv!

Én a Tesco gazdaságos könyvelők körébe tartozom, mivel sajnos rákényszerít az élet, hogy ezt tegyem és nem azért mert én ezt annyira szeretném ezt csinálni, hanem azért mert nincs más választásom. Igaz én számlát adok, bár az étkező asztal sarkánál fogadom az ügyfelet. Szakmai tudásom nem a legjobb, sokat kell tanulnom, a szakma jellege olyan ami ezt meg is követeli. Gondolom azok a könyvelők akik rendelkeznek  olyan egzisztenciával, hogy irodát tartsanak fen azok nem most kezdték, mint pl. én. De kérdem én mindenki úgy kezdte ezt a szakmát, hogy egyből irodát tudott bérelni? Én is könyvelő irodában dolgoztam alkalmazottként, de mivel olyan klassz a gazdasági helyzet ebben az országban, hát oda is begyűrűzött. Másik helyet nem találtam (nem Budapesten élek), mert nincs nagyon üresedés és mert mindenhol univerzális, három nyelven beszélő és mindent tudó könyvelőket szeretnének, megjegyzem nem annyiért mint kellene.

Szóval ezér vagyok én Tesco gazdaságos és ezért vállalok könyvelést olcsóbban, mert meg kell élnem. Ha maradhattam volna alkalmazott talán soha nem lettem volna vállalkozó.

Erika  -  

Maximálisan egyetértek!!

Azt is rá akarják sózni az emberre, amit nem tudhat elkészíteni - pl útnyilvántartás.

csak a keresztnevét...  -  

A nyugdíj támához: nem lennék olyan optimista, hogy nyugdíj után majd letehetem a lantot :(((( Sajnos. Érdekes, amit írsz, de nem hiszem, hogy az a pár ezer nyugdíjba menő rengetné meg a kasszát. Érdekes, hogy azt a fajta államilag támogatott adóelkerülést, amit a sorozatos cégalapítással, becsődöléssel és az adók behajthatatlanságával okoznak sokan, eszébe se jut senkinek megváltoztatni. Vajon miért? Miért nem lehet visszavenni ebből a nagy vállalkozási szabadságból. Nagyságrendekkel többel károsítják meg az államot ezek és semmi szankció. Minden becsületese embernek kinyílik a bicska a zsebében és elgondolkodik.... Na meg a kedvenceim, a nagy adótartozók. Nem tűnik fel, hogy nem ad be bevallást, nem fizet évekig semmit? Amíg ez így mehet, addig erkölcsileg elfogadhatatlan egy becsületesen fizető és egyszer véletlenül HIBÁZÓ vállalkozó megsarcolása.
Ja és ha nem derült volna ki.... én is a lejárt szavatosságúak közé tartozom.. 12 éve csinálom ezt, amit valaha még szerettem is (ezért választottam) De a folytonos évközbeni varálások, a sok csalás, becstelenség és a sikerélmény és megbecsülés hiánya elvette a kedvemet rendesen. Most ott tartok, hogy nem vagyok hajlandó életemet, véremet és minden időmet aszakmai ismereteim egekig emelésébe fektetni. Ha nem lennének hobijaim, amikre KELL időt szakítani és amik sikerélményt jelentenek, már megkukultam volna. Tudom, válthatnék, de sajnos már nem mai csirke vagyok :(((((

csak a keresztnevét...  -  

Egy tegnap történt esményt osztanék meg veletek: hat éve könyvelek egy kft-nek. Mivel lejárt az ügyvezető megbízása, ezért ügyvédhez ment, aki azt mondta az ügyfelemnek, hogy csak olyan könyvelővel tud dolgozni, akiben megbízik, és ajánlott egy olyan könyvelőt, akit ő régóta ismer és összedolgoznak. Szóval ez volt a felmondás indoka. Nem az esett rosszul, hogy elviszi a könyvelést, hanem becsapva éreztem magam - hiszen arra is én hívtam fel a figyelmet, hogy letelt a megbízási ideje - hanem azért, hogy nem "védett" meg egy addig teljesen idegen emberrel szemben, hogy bocs, de az én könyvelőm már hat éve dolgozik velem, és én benne bízom meg. (azt már nem is mondom, hogy a könyvelést évekig ingyen csináltam....) Köszönöm hogy leírhattam, így kicsit megkönnyebbültem.

  -  

Szomorú eset, de sajnos, nem becsülik meg azt, aki "ingyér" dolgozik :((( Nincs értéke, addig persze tetszik neki, de látod, aztán meg nem becsül sokra.

Leó  -  

Én nem mennék tovább abban az utcába amibe már nem csak az elmúlt 20 évben terelgetnek !Elképzelésemet  14 évi államigazgatási gyakorlatom /nem most vót / mellett adom közre:

Minimalizálni kellene a szolgáltatás árát a kényszervállalkozókra is tekintettel !Ezta könyvszakértők ismerik !

Ne lehessen valamilyen kamarai tagság nélkül engedélye a túlélő könyvelőknek !Csak regisztráltan lehessen dolgozni, vállalkozni !

Szerintem eleve baj van a vállalkozói engedélyek kiadásával. A " kényszervállalkozó " fogalmát az igazi kapitalizmus nem ismeri, ott a szakmától elvárható minimum adót már induláskor az engedélyező hatóság kiveti és nem érdekli milyen módon fizeti azt meg./ Önkormányzati és nem ORSZÁGOS szinten.Főleg nem a vállalkozó határozza azt meg idióta a kigondolója is !! Ha nem teljesít visszavonja az adót kivető  és nem hagyja hogy csődtömeget halmozzon fel  a vállalkozó. ÉRDEKES LENNE EZ AKÖNYVELŐKNÉL IS !!!

Az államnak nem is lenne joga bizonyos értékhatárnál és adózói körnél adó kivetni. Ezt csak az állami és önkormányzati cégeknél tehetné meg !!! Neki csak ott van kockázata és elvárható diktált adója.

Minden más esetben az adó az adózó tól függően fakultatív : Ugyanis az így keletkezett eredmény az ő tehetsége eredménye !AZ Ő PÉNZE !

Ha úgy dönt hogy szétosztja a munkásai között jól van és ha elkártyázza ?! AZ IS !!!

Pl egy ötmilliós éves bevétel határig ne adózzon de ne is számítson semminemű ellátásra a vállalkozó , oldja meg ahogy akarja. !Az alkalmazottai terhei is tetszőlegesek lehetnének, hisz ma is félbéren dolgoznak a másik fele így is úgy is zsebből megy.

Ha ezt belátnák olyan lenne mint a mohamedánok esetében a többnejűség, nincs házasságtörés de AIDS sem !

A vállalkozók sorozatos csődje sok könyvelőt is maga alá gyűr aki tisztességesen gondolja a munkáját mint ahogy maga a vállalkozó is . Elsőként a precízek mennek TÖNKRE. !! Ezt csak biztatásul írom !!!

Én már idős vagyok a szakmában 18 éve csinálom. A szavatossági idő 10-12 év . Az APEH eljárásai ennnyit engedélyeznek !

Fel a fejjel! Fiatalok !

KÖSZI A LEVELET !

Róza   -  

Ugy látom nagyon sokunknak lejárt a szavatossága, olyan 25-30 éves könyvelői multtal.  Én és az ismerőseim mégsem érezzük magunkat bezápultnak.

Napokban hallottam: pánik és elgondolkodás van. Ha elfogadják a nyugdij változást, ha a nők számára  lehetővé teszik, hogy 40 év szolgálati idő után nyugdijba menjen. Ez évi 6-10000 főt  jelent.  A  nyugdijra  jelöltek  között nagyon sok a könyvelő. Mi lesz a szakmával, hogy ha ez a széles  réteg ugy dönt, hogy él a lehetőséggel, idén, jövőre elmegy nyugdijba  mert elfáradt????   Egyes becslések szerint   több ezer  főt  számláló sokaságról van  szó. Ezt mindannyian  látjuk, csak a mérlegképes továbbképzéseken kell nyitott szemmel körül  nézni.

A  fiatalok ugyis  kérik a helyet, más  cikkben már kihalásra  itélték ezt a generációt:  a  "ratkó-gyerekeket"    Jöhet az IFRS  szakvizsgás fiatal titán.  De  miért estek gondolkodóba  a hivatalok???   Mekkora  ürt hagy magaután a 40 éves szolgálati idővel - ezalatt jelentős  összegü járulék és adóbefizetést teljesitő - könyvelői generáció kivonulása  a szakmából?  A  nők kivonulása.... 

  -  

Én már alig várom, hogy nyugdíjas lehessek!

csak a keresztnevét...  -  

Kedves Zsuzsi !

Már csak azért is fontos, hogy a kezdet kezdetén tisztázzuk, kinek mi a feladata, milyen elvárásai vannak a könyvelőnek a megbízóval szemben (bizonylatok leadási határideje, táppenzes papírok, szabadság, stb.), mert később nagyon nehéz bármilyen változtatást eszközölni. Minddig az a válasz: "Ezt eddig nem kellett. " és szépen el is felejti azt, amit a könyvelő kért tőle.

Éva

Krisztina  -  

Teljesen egyetértek és abszolút fel vagyok háborodva, mikor kiejti valaki a száján, hogy "dehát a másik könyvelő ezt a munkát ötezerért vállalja". Nos, akkor oda kell vinni. Ahogy a kolléga írta, mi is szerződést kötünk, biztosítást fizetünk és tisztességesen leadózzuk bevételeinket, így aztán nem is jutunk 1-ről a kettőre, szó se róla.

Anna  -  

Nagyon egyetértek. Azonban jelzem, hogy nehéz helyzetben van az a könyvelő aki eddig egy cégnél dolgozott és most kezd el egy vállakozást. Igen nehéz kialakítani a helyes piaci árat úgy, hogy ügyfeleket is szerezzen és meg is éljen belőle szabályos adózási keretek között.

Zoli  -  

Szerintem már az elején kell egy normális árat alkotni, mert ha az elején alacsony az ár, akkor azt a későbbiekben nehéz lesz megemelni, meg aztán az új ügyfeleknek is hasonló árat kell adni főleg ha a régiek ajánlásával jönnek. Ezért már az elején egy középárat kell kialakítani. Én például már az elején nem vállaltam el olyat aki úgy gondolta, hogy bármennyiért vállalom. És az ismerősöknek is hasonló árat kell adni, mert én eddig mindig megjártam azzal akinek az ismeretség okán olcsóbban vállaltam. Mindig azokkal volt a legtöbb gond, akkor meg legalább fizessen rendes árat. Szerintem már az elején nem szabad elmenni az 5 ezer Ft-os könyvelés felé, ráadásul a normálisabb ügyfelek között az is fura, ha túl olcsó a szolgáltatás, az olyanokat akiknek ez nagyon sok, és fél meg negyedáron szeretnék, azokat nem kell szerintem sajnálni, mert azokkal később is csak a baj van.

Zsuzsa  -  

Igen, egyetértek.

Kata  -  

Maximálisan egyetértek!!!

csak a keresztnevét...  -  

Y

csak a keresztnevét...  -  

Nem csak a zugkönyvelők ilyenek, hanem a könyvelőirodák vezetőinek egy része is csak a pénzt szereti,felvilágositani az ügyfeleket elkésik,vagy a nem megfelelő adójogszabályok ismerete hiányában bosszantja ha az ügyfél érdeklődik, vagy kérdez. Mari

csak a keresztnevét...  -  

Igen egyetértek. Mari

csak a keresztnevét...  -  

Igen egyetértek hogy mindent szerződésben kell rögziteni, és időt nem sajnálva el kell magyarázni az ügyfeleknek mi az ő és mi a könyvelő feladata. Nem is volt ezzel problémám kb 2007 ig. ettől az időpontól valahogy mintha amnéziába estek volna az ügyfelek. Megjelentek a gyorstalpalós könyvelők. Én minden számviteli , adózási szakembernek tudnám tanácsolni az összefogást a saját érdekükben is , valamint a szakma becsületének visszaállítására is. Ne váltsa aprópénzre a szaktudását.  Ha mindenki  ilyen szemlélettel vállalna munkát kevesebb ügyféllel szinvonalasabb és nyugodtabb munkát tudna vállani és ne talán a családjára is maradna ideje.  Zsuzsa

SÁNDOR  -  

Ez előbb ugyan írtam, de a legutóbbi eset. BT számlát kellett megszüntetni egy országos nagyhírű bankban, mert az egyik beltag meghalt. Két beltagból mindketten egyenként is külön-külön eljárhattak a banki dolgokba. Elkísértem a "maradék" üzletvezetőt. A lényeg: nem akarták a számlát megszüntetni, mondván mindkét üzletvezető aláírása rajta van nyilvántartásukon. Hiába voltam ott egy órát, nem lehetett megértetni a banki alkalmazottal - akit a Bt fizet legalábbis részben - hogy mi az egyetemlegesség, mi az, hogy külön-külön is eljárhatnak banki ügyekben, hajthatatlan volt a "bankár". Mérgemet kinyilvánítva, kértem, hogy azonnal nézzenek utána a dolognak, mert a" külön-külön és eljárhat" azaz rendelkezhet a számla felett, abba annak megszűntetése is beletartozik. Kértem e-mail-ben tájékoztassanak, azonban - biztos ami biztos - a számlán levő valamennyi pénzt felvesszük még mielőtt másnak eszébe jutna (pl. APEH). A határozott és - elismerem - nem túl finom fellépésemnek köszönhetően tegnap megkaptam az e-mailt, hogy mehetek a beltag és egyébként ÜV-vel és a számlamegszüntetést megejtjük. Tanulság: ne hagyd magad, mert még az általad fizetett szolgáltató is a fejedre sz...rik. Üdvözlette: Gelencsér Sándor Kaposvár

SÁNDOR  -  

Ez előbb ugyan írtam, de a legutóbbi eset. BT számlát kellett megszüntetni egy országos nagyhírű bankban, mert az egyik beltag meghalt. Két beltagból mindketten egyenként is külön-külön eljárhattak a banki dolgokba. Elkísértem a "maradék" üzletvezetőt. A lényeg: nem akarták a számlát megszüntetni, mondván mindkét üzletvezető aláírása rajta van nyilvántartásukon. Hiába voltam ott egy órát, nem lehetett megértetni a banki alkalmazottal - akit a Bt fizet legalábbis részben - hogy mi az egyetemlegesség, mi az, hogy külön-külön is eljárhatnak banki ügyekben, hajthatatlan volt a "bankár". Mérgemet kinyilvánítva, kértem, hogy azonnal nézzenek utána a dolognak, mert a" külön-külön és eljárhat" azaz rendelkezhet a számla felett, abba annak megszűntetése is beletartozik. Kértem e-mail-ben tájékoztassanak, azonban - biztos ami biztos - a számlán levő valamennyi pénzt felvesszük még mielőtt másnak eszébe jutna (pl. APEH). A határozott és - elismerem - nem túl finom fellépésemnek köszönhetően tegnap megkaptam az e-mailt, hogy mehetek a beltag és egyébként ÜV-vel és a számlamegszüntetést megejtjük. Tanulság: ne hagyd magad, mert még az általad fizetett szolgáltató is a fejedre sz...rik. Üdvözlette: Gelencsér Sándor Kaposvár

csak a keresztnevét...  -  

Kedves Kollégák!

Nem vagyok APEH-ba járó ember, telefonon és - ha máskét nem megy - ÜCC-n intézem azt, amit nagyon muszály. Az egyik ottani ügyintéző panaszkodott, hogy sokkal kevesebb lenne a dolguk, hogy a sok "zugkönyvelő", akik név- és felelősség nélkül "dolgoznak, nem lennének ilyen nagy számban és fillérekért (általában 5 ezerért) összehoznak valamit a vállalkozónak. Én is tudom, de azt is , hogy a szoftvereim, az éves kötelező továbbképzések, szakkönyvek - pl."Könyvelők kézikönyve cca 10 e Ft - számítógépes munkahely naprakész üzemképesen tartása, stb. ennyiből nem jön ki.

Hogy a fő kérdésre térjek, a vállalkozók döntően és szomorú tapasztalatom szerint teljesen felkészületlenek a vezetői számvitel, adózés, tb, munkajog, stb. dolgában. Hogy én naprakész legyek ebben is, napi frissességgel kell a vállalkozói jogot is ismernem. Ha elküldeném ügyvédhez, jó hosszú ideig, jó sok pénzért ad segítséget, és bizony sokszor úgy, hogy engem kérdez baráti alapon :Te Cimbora, van egy ismerősöm, van egy gondja. hogy is van ez? A fontos ezért, hogy részletes szerződésben felsoroltan rögzítsük, hogy mit csinálunk és mennyiért. Aki ezt nem teszi, előbb-utóbb úgyis utoléri az APEH, vagy  valamelyik hatóság. Befejezésül: egyik évben két-három hét alatt 4-5 levelet kaptam az APEH-től összesen 2,2 millió Ft bírság kilátásba helyezésével "spékelve". Fél évig tartott, mire ki tudtam magam mosni, hogy rossz helyen turkálnak, fogalmuk nincs mit is akarnak. Felejtsenek el ezekben az ügyekben. "Légy résen Kedves Kolléga" mert bár ártatlan vagy, nyakadba akaszthatnak bármilyen balhét, amiből nehér kijönni. Üdvözlettel: Gelencsér Sándor Kaposvár

csak a keresztnevét...  -  

Kedves Kollégák!

A fenti cikkben leírtakkal teljesen egyetértek. De sajnos a mai világban a kényszer vállalkozóknak semmi tapasztalatuk nincsen arról, hogy egy vállalkozás vezetése és gazdálkodása nem a könyvelő feladata. Még azzal állít be hozzánk az ügyfél, hogy gazdálkodjunk a pénzével, mi szerezzünk a kezdő vállalkozásának hitelt - mindenféle fedezet és célkitűzés vagy terv nélkül - mi járjunk el a nevében a bankoknál (amit persze Én nem vállalok) mi intézzünk mindent, mert neki nincs gépe és nem is ért hozzá, de nem is akar ezzel foglalkozni, "csak kell a hitel minél előbb" beszélgetéssel állít be az irodába. Az egészből az érdekli, hogy ami pénzt Ő kap a munkájáért abból ne keljen adót és egyéb járulékot fizetnie, mivel "más sem fizet" és milyen jól megy neki. Sajnos az ilyen ügyfelet nem lehet kitanítani, hogy a papírmunkákból mi az ami Őt terheli és mi az amit a könyvelési díjért cserébe elvárhat. Az ilyen ügyfél szajkózza azt folyamatosan, hogy a másik könyvelő cég az mennyivel olcsóbb mint mi vagyunk. Ezeknél az ügyfeleknél tipikus az, hogy a könyvelő álljon 24 órás készenlétben a pénzéért, mert Ő ezért fizeti.

Tisztelettel

Judit  -  

Kedves Kollégák!

Teljesen egyetértek a leírtakkal. Sokszor nehéz persze megvalósítani, de folyamatosan tenni kell érte.

Köszönöm, hogy ezzel a témával is foglalkoztok.

Böbe  -  

Kedves Zsuzsi!

Mindebben teljesen igazad van, csak amikor a szerződés kötés megtörténik, az a tapasztalatunk,hogy a vállalkozók nagy többségének az a fontos, hogy minél alacsonyabbra lealkudja a könyvelési díj összegét.  A későbbiek során jönnek elő a plusz feladatok. Sok esetben még a jogi tanácsadásokat is tőlünk várják el.

csak a keresztnevét...  -  

Zsuzsika!

Teljesen egyetértek vele,  a mi szakmánk nagyon embert próbáló, két cég nincs egyforma, de két cégvezető sincs egyforma, meg kell küzdeni a szakmai problémákkal, de az emberi hozzáállással is. Azon pedig, úgy gondlom nem sok cégvezető goldolkodik el, hogy a könyelőnek mennyibe kerül a szakmai továbbképzése, hogy megfelelő szinten lássa el a munkáját. P.Jutka

Zsuzska  -  

Sziasztok!

Én elmondhatom magamról, hogy 20 éve könyvelek-tem a vállalkozói szférában. Sajnos arra az elhatározásra jutottam, hogy ezt nem tudom továb felválalni, az általatok említett okok miatt. Nem voltam úgy érzem zugkönyvelő, és nem dolgoztam alacsony árakon /pl kezdő kft 20-25 alatt nem válaltam el/, de sajnos azt kelett belássam, hogy amit a megélhetésre össze tudtam hozni, azt máshol alkalmazottként is megkapom. Itt is lehetek aktív és lelkiismeretes, aminek van elismerése legalább a főnökömtől. Sőőőt a tudásomat is értékelik . A felelőségem kisebb, ami nem jelent sokat, hisz megtanultam úgy dolgozni, hogy nagy bajba ne kerüljek.Igaz ez véletlen is összejöhet.
Sokat olvasom Zsuzsi felvetéseit, intelmeit és sokatokkal egyetértek, de én feladtam a harcot. Igaz a képzésekre elmegyek, mert érdekel és ha nem is magam vállalkozásában, ahol vagy fizetnek vagy nem, hanem alkalmazottként tudom hasznosítani a hallottakat.

Elég szomorú, hogy ide fajult a szakmám, amit nagyon szeretek és érdekel is a sok változások melett is.

Gyöngyi  -  

Teljesen egyetértek. El sem tudom képzelni, hogy a sok "Olcsójános" hogy tud a lelkiismeretével elszámolni, hiszen több esetben az ügyfélnek így  több kára keletkezik, mint a remélt haszon.

Márta  -  

A kamarát meg talán jobb ha hagyjuk. Valamikor kötelező volt, belépett az ember annak rendje-módja szerint. Aztán eltörölték rendelettel, innentől mindenkit kitörölt a tagságból. Ha akarsz jelentkezzél újra. Hát persze, hogy nem jelentkeztem. Miért nem írt levelet tájékoztatásképpen, hogy megszűnt a kötelezőség és kívánok-e maradni. Mégcsak azt sem írta, hogy vége. Közlönyből értesültünk. Különben sem óhajtok a semmire fizetni azért, hogy egy egész apparátust eltartsunk. A kötelező továbbképzést is a legdrágábban tartják. És szerintem sehogy nem szűrne. Tagdíj bemegy, hivatal (puccos) fenntartva és ennyi.

Szóljon valaki, megyek oda dolgozni. 

Széphalmi Miklós  -  

Kedves Márta!

Nem a Kereskedelmi és Iparkamarára gondoltam, hanem egy önálló Számviteli Szolgáltatói Kamarára.

 

kismiska  -  

Érdeklődésemre  a már létező csíra kezdemény is csak azt tudta megmondani, hogy mennyi lenne a tagdíj, de ezért mit szolgáltatnának arról már nem  tudtak felhomályosítani.

Szerintem érdekvédelemre lenne szükség és nem felügyeletre. Felesleges  olyan apparátust lérehozni, ahol befizetésekből csak az érdekkörhőz tartozók profitálnak valamilyen módon és a többség pedig keményen fizet a megfelelő információkért, vagy segítségekért. Pl. Számviteli Levelek, Konferenciák, On line információk, stb.

Brigi  -  

Sziasztok!

Sajnos friss tapasztalat: A legutóbbi mérlegképes továbbképzésen elmesélte az egyik kolléganő, hogy "kedves ügyfele" a következőket vágta a fejéhez: Nem értem, hogy mit kell túl lihegni a könyvelői munkát, mikor egy hét alatt meg lehet tanulni ezt az egész sza...t az internetről. Szegény tanárnő, aki a továbbképzés adó részét tartotta, levegőért kapkodva közölte, hogy Ő az egész életét az adózásnak és a számvitelnek szentelte és éjjel nappal a jogszabályokat bújja nem meri elmondani magáról, hogy mindent tud! Joggal volt felháborodva.

Sajnos ez van. Remélem senki sem haragszik meg, ha azt mondom, hogy főként mi könyvelők okozzuk a legtöbb kárt magunknak. Hogy miért? Elmondom: amikor az ügyfél van olyan rendes és megkérdezi, hogy mivel tartozik (ezt olyan plusz munkára értem, ami nincs benne a könyvelési szerződésben) ne mondjuk neki, hogy: Á ez még belefért a könyvelési díjba!; vagy Csak 10 perces munkánkba került..., vagy Amit gondol érte!  Ugye ismerős mindenkinek. Igen is tudja meg, hogy milyen életmentő műtétet végeztünk rajtuk. Ha a munkánk fontosságáról nem világosítjuk fel Őket kellő képpen, akkor nem is fogják soha elismerni. Én nagyon szeretem a munkám még mindig és ezt sok ügyfelem látja. Hitelesebb egy olyan könyvelő, akiről lejön, hogy a hivatásának tekinti a könyvelői pályát, vagy csak kényszerből választotta, mert ezt dobta gép. Ők lesznak azok, akik fillérekért fogják eladni a "tudásukat", rontva ezzel azok esélyeit akik tényleg apait anyait beleadnak. Akik folyamatosan bujják az aktuális jogszabályokat, továbbképzésekre járnak és ha kell akkor végig könyvelik az éjszakát.... Nekünk is meg kell tanulni eladni magunkat a piacon, viszont ehhez hitelesnek kell lennünk.

További szép napot mindenkinek!

 

Ági  -  

Még egy rövid hozzászólás: Rajtunk kívül az összes vállalkozónak kötelezővé tennék minimum évi 1 hét továbbképzést. A szakmáján kívüli területen: viselkedés, tárgyalás, öltözködés, TELEFON kultúra stb.

Szerintem NAGYON rájuk férne.

Miért csak nekünk kell képeznünk magunkat? A képzéstől függetlenül is folyamatosan ellenőriznünk kell a saját munkánkat is, nehogy kárt okozzunk bárkinek is.

Olga  -  

Ez szerintem is jó felvetés, minden vezetőnek tisztában kellene lenni a mai világnak megfelelő szakmai, személyi elvárásokkal. Ne csak a könyvelőknek írják elő a továbbképzést. További szép napot!

csak a keresztnevét...  -  

Teljes mértékben egyetértek a hozzászóló véleményével. Sajnos ez a szakma is "felhígult" és sokan kihasználva az ügyfelek hozzá nem értését próbálkoznak a könyveléssel, és az ügyfél számára csak az a fontos, hogy ennyibe és ennyibe kerül - tehát olcsó -. A "derült égben villámcsapás" akkor van, amikor jön egy revízió és ezzel együtt a bírság, késedelmi pótlék, stb.... Akkor rögtön próbálnak keresni egy hozzáértő - már nem számít, hogy drágább és feltételei is vannak - könyvelőt, aki az előző időszakot megpróbálja helyretenni és az elkövetkezendőkben már helyes könyvelést végez. Nekem az elmúlt egy évben sajnos ilyen tapasztalataim vannak, és minden bajom van, amikor ilyen helyről jövő ügyfél keres meg, hogy segítsen neki az irodánk. Bár hozzá kell tenni, hogy szerintem a legnagyobb hibás az ügyfél, hiszen, mint ahogy neki is tudni kell, hogy kellő szakmai tapasztalattal, biztosítással, rezsiköltséggel mennyiért tud elvállalni egy munkát, fel kell hogy tűnjön, ha egy szolgáltatás áron aluli - kapcsolattartás konyhában, sok esetben nem elérhető, magyarázat mindig van -, sőt egymás között a vállalkozók sok esetben még "oltják is egymást". "Az én könyvelőm ezt és ezt mondta, tette, stb., stb." És utána nekünk, mint hivatásunkat - úgy érzem megfelelően- lelkiismeretesen, odaadással végzők  kell helyre hozni, megmagyarázni a tényleges helyzetet. Nem egyszerű és sajnos ők úgy érzik valóban "szükséges rossz"-ak vagyunk. Én már több mint 10 éve vagyok a szakmában , megéltem jópár változást - éven belül többszöri is volt -, de még mindig lelkes vagyok és remélem ez még így is marad egy darabig. Az irodánk már megteheti, hogy válogat az ügyfelek között, és aki zűrös, vagy a szerződésünkben foglaltaknak nem tesz eleget, annak felmondok. Megpróbáljuk így megvédeni magunkat és a becsületünket.

dr Ván Lajos  -  

Egyetértek a hozzászólóval! Mi meghatérozzuk a kezdő minimumot a szerződésben. Itt a megrendelő feladatai és az én kötelezettségem szerintem pontosan meg van fogalmazva. Ha ettől az ügyfél többet kér akkor azt külön szerződésben megfogalmazva végezzük.Kicsit macerás, de fontos, hogy a szerződéshez tartsuk megunkat. Nekünk most a válsá-gos időben sem voltak "elmenőink", mert magasabbra tettük a vállalási díjat. Volt oyan aki elment mert " ezt a munkát 5000- ft-ért is meg lehet csinálni" Már jött volna vissza, mert az elős bevallás után megbüntette az APEH, míg nálunk nem volt ilyen akciója ellene. A megadott árból nem engedünk. A szerződésben rögzítve van,hogy az első 3 hónap után közösen áttekintjük a munka mennyiségét és ha kell emelünk.

Kildi  -  

Az, hogy melyik ügyféllel milyen kapcsolatot lehet kialakítani, az az ügyfél inteligenciáján múlik.

Néhány éve válogatás nélkül vállaltam az ügyfeleket, hogy minél több legyen, és a sok kicsi könyvelési díjból majdcsak összeszedek egy normális havi bevételt. Ebben az ügyfélkörben volt jómenő fodrász, aki a szakmájában tényleg ügyes, de annyira nem volt inteligens, hogy azt belássa, hogyha Ő a 1/2 órás frizuráért kér 2-3 ezer forintot, akkor az egész havi könyvelését én sem fogom megcsinálni neki havi 5  ezer forintért úgy, hogy közben volt 1 alkalmazottja, 5 tanulója, akikre évente elszámoltam többszázezer forint bevétel csökkentő tételt,  a létező és számára elszámolható összes adókedvezményt. Év közben folyamatosan kalkuláltunk, terveztünk neki. Év végén több variációban számoltuk, hogy melyik adózási móddal járna jól. Aztán egy mozdulattal egyik év végén leültettem és tájékoztattam, hogy az általam nyújtott szolgáltatás tulajdonképpen miben is rejlik, és ennek egyenes arányában drasztikusan szeretném megemelni a díjamat. Tudtam a válaszát előre. Ez sajnos neki túl sok, keres egy olcsóbb könyvelőt, Hát uccu neki. Ugyanezt a beszélgetés lefolyttam a mezőgazdaságban dolgozó, jó értelemben vett "paraszt" ügyfelemmel, aki azt mondta, hogy természetesen emeljem a díjamat, és Ő szeretné, ha továbbra is én könyvelnék neki. A munkámat lefaragtam, de a bevételem még több lett. Ennek a megmaradt ügyfélnek azóta még több szolgáltatást tudok nyújtani. Fejlesztéséhez hitelt, pályázatot intéztünk, és maximálisan meg van elégedve. Ezt a beszélgetést megcsináltam elég sok ügyfelemmel. Nem bántam meg, aki maradt azzal nagyon jól tudunk együtt dolgozni, és annak ellenére hogy szolgáltatok nekik, mégis tisztelnek, elismerik és megköszönik a munkám, a fodrász meg büszke magára, mert nem engedte "megpumpolnia" magát.

 

Széphalmi Miklós  -  

Én egy megoldást látok a problémára. Nem elég a PM regisztráció a szakmában tevékenykedők részére, hanem szükséges lenne nekünk is a kötelező kamara létrehozása.

Így lenne lehetőségünk a minimumárak egységes érvényesítésére, illetve a kóklerek, szélhámosok kiszűrésére. Lásd pl. építészek, állatorvosok.

Ági  -  

Kedves Kollégák!

Maximálisan egyetértek azzal, hogy a könyvelői munkának nincs túlzott becsülete.Mindannyian elgondolkozhatunk azon, mennyi "becsületes" vállalkozás van, szinte csak a pénzre hajtanak, nem csoda, hogy tőlünk is azt várják, maximum minimum áron. Természetesen segítsünk nekik még gazdagabbnak lenni, tisztelet a kivételnek. Az a legnagyobb gondom, hogy az IQ tesztet inkább én végezném el némely vállalkozón.

Sajnos úgy érzem sokáig kell még várnunk.

 

Györgyi  -  

Kedves Mindenki!

Igen, igen, igen... teljesen egyetértek a közzétett hozzászólással. Én harmadik éve dolgozom itthon (külön bejáratú irodában)és sajnos még mindig nem merem kimondani az ügyfélnek a szívem szerint kérni kívánt könyvelési díjat. Ezzel ketős hatást érek el: vagy azt hiszi, hogy nagyon nincs ügyfelem (amiből következik, hogy miért nem?) vagy pedig vonzom azokat a vállalkozókat, akik a világ legtrehányabb emberei. Pedig nekem is, mint a fent szólónak van felelősségbiztosításom, meghatalmazással küldöm a bevallásokat, számlát is adok és tanfolyamokra, előadásokra is járok. Nálatok is voltam már Pesten többször, pedig az útiktg. is kb annyi, mint az előadás költsége, amit, ha autóval megyek még elszmolni sem tudok... Hááát, valóban nagyon nehéz az árképzés, hogy mindkét fél elégedett legyen!!!

Köszönöm!

 

Marika  -  

Ha szerződést teszel elé, akkor sem fogja fel, hogy nem minden a könyvelő dolga. Nem érti mi van a szerződésben. Nem érdekli, csak az  lényeg, hogy mindent megcsinálj, és azonnal kapd fel a telefont, amikor Ő hív, mert fizet. Minden adat ott legyen a fejedbe és, ha azt mondod, hogy visszahívod, vagy utána nézel, akkor nem vagy a toppon. Egész nap hívhat, és majd vasárnap délután hozza az anyagot, és csináld meg hétfő reggelre. Egész nyáron állj rendelkezésre, hiszen az alkalmi munkavállalót bármikor be kell jelenteni táppénzes papír mindig van, kilépő és új munkavállaló mindig van. Ha önellenőrzést kell csinálni, mert hülyeséget csinált, akkor cinikus. " Ezért vagy". Nappal rendelkezésre állsz, éjszaka dolgozol. Nekem sajnos így kell csinálni. A szerződést vagy aláírja vagy nem. Másfél éves könyvelői díjat nem tudok behajtani. Hogy meddig hiszek az ügyfélnek, azt a rossz ember ismeretem dönti el.Nem hiszi el, ha nem fizet, nem könyvelek. Beül hozzám 2-3 órára beszélgetni. Ezt az időt  hol számoljam el? A könyvelő meg beszükül a szintjükre. A könyvvizsgálók, meg csiszkáztatják a könyvelőt emberileg aljas módon velünk végeztetik el a munkát. Képtelenek empatikusan viselkedni, és lenéznek.. Erről soha nem beszél sehol senki. Sok könyvvizsgálóval dolgoztam már, de mindegyik velem végezteti el a saját sarát. Az ügyfél azt hiszi, hogy mi vagyunk a mindenkori kormányok adóbeszedői, nekem olvas be.

Ennyi.

Ennyi.

 

 

 

ANNA  -  

Az egyik ismerősöm éveken keresztül  könyvelt   bt beltagjaként , a könyvelési dij fejében  a vállalkozók  felujitották a könyvelő magánlakását,  festés, vill. stb. Kéz - kezett mosott alapon. Később amikor  igen  csak  nőt  a forgalma , könyvelni valója   és az  árbevétele is  megjelenjen  a költségei mellett   a saját könyvelésében-   számlázott   minimális összegekről .    Kb. 10-15  évig jól el volt, kezdett   nyereséges lenni,  nehogy  feltünjön  az  éveken keresztüli veszteséges vállalkozása.  Utána  kilépett a bt-ből,  mert  ellenőri feladatot  kapott az apeh-nél. Azóta  remekül tudja,  hogy mit és hogyan kell ellenőrizni,  hiszen  ő  annak idején gyakorolta mit , hogyan  kell  nem könyvelni,  stb.  . Ilyen is volt.

csak a keresztnevét...  -  

Egyetértek!!

eszti

csak a keresztnevét...  -  

Határozottan egyetértek!

Rozália  -  

Egyetértek a sok elkeseredett kollégával, kolléganővel, ugyanezekben a cipőkben járok én is! Nem akarok ismételni! 20 éve könyvelek, ebből 15 éve vállalkozóként,-számlával, szaktanácsadással,legnagyobb jóindulattal- de megbecsülést nagyon kevés ügyféltől kapok! Csak bizakodni tudok, hogy talán elindul valamilyen változás!

nanita  -  

Kedves Zsuzsi!

Jó kis lavinát indítottál el ezzel a témával. Sajnálattal olvastam,hogy nemcsak én vagyok olyan véleményen mint a lentebb hozzászóló kollegák és nemcsak én küszködök hasonló problémákkal. szeretném,ha változna a helyzet, ha ismét megbecsült szakma lenne a miénk és a megbízóink elismernék a munkánkat és nem mi lennénkk az utolsók, akiket ki kell fizeni,mert csak a szükséges rossz vagyunk. 

Érdemes lenne ezen hozzászólásokat közzétenni, elolvastani a vállalkozókkal. 

 

 

csak a keresztnevét...  -  

Természetesen egyetértek. Az ügyfél egyet tud, 10000.- vagy 20000.-,és a többiről fogalma sincs ezért elkell mondani. Találkoztam olyan ismerősömmel, hogy 2000.- forint minusz könyvelésért elment másik helyiségben lévő könyvelőhöz. Elmagyaráztam neki, hogy megtakarított 24000.- forintot éves szinten, de félmillió forint kára származott a váltásból, pl. nem jelentette ki az áfa körből pedig 3 millió forint árbevétele volt, és így kára származott. Semmi költség megtakarításról nem lett felvilágosítva amit jogszerűen megtehetett volna. Tátott szájjal hallgatta amit mondtam, fogalma nem volt arról, hogy külömbség van a könyvelők között, és ez nem a kétezer forintban nyilvánul meg.Tanfolyam kellene a vállalkozóknak is.

Viki.

 

 

 

 

Zsóka  -  

Teljesen egyetértek! Nem szabad mindenkinek vállalkoznia. Minimum egy IQ teszt kellene, hogy legyen a belépő. Nem akarom lenézni az alacsonyabb iskolázott embereket, de tapasztalatom szerint ezekkel van a legtöbb baj.

Zsóka  -  

Sziasztok!

Teljes mértékben egyetértek a témával kapcsolatban. Sajnos ez nem csak a könyvelőkre vonatkozik, ez ma Magyarország. Nem emeljük az árakat, hanem csökkentjük, egymást licitálva, hogy megkapjuk a munkát.

Szép napot mindenkinek!

csak a keresztnevét...  -  

Megkérdeztem a fodrászomat, előfordult-e vele, hogy alkudozni kezdtek a szolgáltatását illetően. A válasza: temészetesen "NEM" volt.

Négy heti fodrászat, már egy kisebb cég könyvelési díja!

De ugyanígy nem alkudozik senki a telefonszolgáltatójával, vagy akár a benzinkúton sem.

A könyvelők mivel vívták ki ezt maguknak?

Hiába van PM regisztráció: csak névleges dolog (és többnyire csak a kiegészítő mellékletbe kerül be ez az információ - ha bekerül) egyébként nem látom a gyakorlati hasznát, vagy az "előjogait".

Talán ezt a vonalat kellene erősíteni.

És akkor lehet, hogy nem kapna mindenki kedvet a könyveléshez akinek van egy számológépe!

Ez a olcsó vs. jó könyvelő oldala.

De lehet, hogy valami negatív ügyfél listát is közzé kellene tenni, hogy ne játszhassa el (kollégától idézve) az "újgazdag bunkó", hogy körbejárja a könyvelőirodákat mindenhol könyveltet egy kicsit és sehol sem fizet!

Azon is gondolkodtam, hogy tényleg nem tudják a vállalkozóink, hogy mennyire komplex feladata van a könyvelőknek, ... mert vállalkozni elemivel is lehet.Talán a cégalapításokat is kötni kellene valami gyorstalapó "vállalkozó iskolá"-hoz, hogy legalább az alapvető számviteli, gazdasági fogalmakkal tisztában legyenek (pl. tagi kölcsön, "mínuszos" pénztár stb. - a bonyolultabbakat nem is merem említeni).

A jó ügyfeleinket pedig becsüljük meg, mert ők vannak kevesebben!

Indítsuk el a könyvelők forradalmát! :-)))

Köszönjük Zsuzsi!!!


Zoli  -  

Sajnos lássuk be, sok olyan vállalkozás ügyvezetője akinek egy kicsit is jobban megy a szekér újgazdag bunkó. Akit nem érdekelnek a szabályok, nem érdekeli a munkánk, az sem érdekli hogy mi ebből próbálunk megélni, ezért nem is nagyon izgatja hogy fizessen a könyvelésért. Több olyannal találkoztam aki úgy gondolja, hogy az első 1-2 hónapban még fizet, aztán nem fizet egy fél évig, utánna megy a következő könyvelőhöz, így egy éves könyvelést megúszik 3-4 havi díjból. Abszolut nem érdekli hogy mennyire szakértő, vagy kókler a könyvelő, a lényeg hogy át lehessen verni.  Éppen ezért én 2-3 havi tartozás után mostmár nem vagyok hajlandó tovább ingyen dolgozni senkinek, és ezt el is mondtam a még rendesen fizető ügyfeleknek is, hogy tisztában legyenek vele ők is. A felhalmozott tartozásra pedig egy tanács ami lehet hogy nem teljesen etikus, de a legtöbbször célravezető: Én ugyanis mindenkivel közöltem, hogy tartozás esetén nem vagyok hajlandó az anyagát addig kiadni senkinek amíg tartozása van felém. Ennyi. Lehet hogy ez sokaknak nem tetszik de nem látok más megoldást. Nem vagyok sem bank, sem szeretetszolgálat.

  -  

Teljesen jogos. és egyet kell értenem Veled abban, hogy nem vagyunk "Jóságos nagybácsi". Nekünk is vannak járulékaink, adók bérleti díj ...stb amit, ha határidőben nem fizetünk ki, bizony kiteszik a szűrünket. Arról nem is beszélve, hogy ha késedelmesen fizetjük be például az áfát azért, mert jóval nagyobb az ügyfeleinkkel szembeni kintlévőségünk, az Adóhivatal nem fogja azt mondani, hogy minden OK és nem számít fel késedelmi pótlékot. Akkor nekünk ezt a késedelmi pótlékot talán meg kellene fizettetnünk az Ügyféllel? Esze ágában sem lesz, elmegy egy másik könyvelőhöz és ezzel minden rendben. Futhatunk a pénzünk után és nem tehetünk semmit. A könyvelési anyagot azonban szerintem nem tarthatod vissza, mert akkor jön az APEH, a felszámoló és a többi Hivatal és jogszabály alapján kötelez arra, hogy átadd, persze minden ellenszolgáltatás nélkül. ... Ez a fizetség, na és persze a ráadás, hogy járhatsz később a Bíróságra és bizonyítgathatod, hogy nem Te vagy a hibás amiért nincs rendben a könyvelési anyaga az ilyen kedves ügyfélnek!

Zoli  -  

Addig amíg nem jön senki visszatartom, mert nincs más eszközöm, hiába nyújtok be hivatalosan letiltást, az megint nekem kerül pénzembe, és akkor sem fog fizetni. Amúgy van olyan, akit az sem érdekel, hogy itt van az anyaga, nem is követeli, nem is érdekli, nem tudom hogy oldja meg. De nem jött sem bíróság, sem APEH.  Még csak egy levél sem.

 

Marcsi  -  

Egy barátnőm-kolléganőm tapasztalatát írom le. Ugyan ebben a cipőben járt mint Te és az ügyfelet az APEH behívta ellenőrzésre. Mivel az ügyfele nem fizetett, ezért írásban felszólította a tartozás rendezésére és tájékoztatta arról is, hogy ameddig nem rendezi a tartozását az esedékes bevallásokat nem készíti el és az anyagát sem adja át. A vállalkozó bement üres kézzel az APEH-hoz, ahol az ügyintéző felhívta a kolléganőmet telefonon és a következőket kérte tőle: a bizonylatokat ki kell adnia a társaságnak, de hibajavítóval törölje le a bizonylatokról a könyvelési tételeket és a könyvelési azonosítót, valamint jogában áll minden bevallást visszatartani, amit az ügyfél nem fizetett ki, mivel ez az Ő szellemi terméke. Az ügyfél elvitte a bizonylatokat és átadta az ellenőrnek, ezek után az ellenőrök készítették el a bevallásokat. Van elképzelésed róla, hogy ez mibe került a tisztelt vállalkozónak? Több évi könyvelési díjat fizetett ki büntetésként. 

csak a keresztnevét...  -  

A LEGTÖBB HOZZÁSZÓLÓVAL EGYETÉRTEK. IGY  NEM KIVÁNOM RAGOZNI TOVÁBB. ANNYIT AZÉRT ELMONDANÁK, HOGY  A VÁLLALKOZÓK, VAGY ÜGYVEZETŐK SZÜKSÉGES ROSSZNAK TARTJÁK A KÖNYVELŐT.  MIRE ÉN TÁJÉKOZTATOM,   IGAZ  HOGY A NYERESÉGET  NEM ÉN TERMELEM MEG,  DE  ARRA  ÉN  VIGYÁZOK HOGY  ADÓHIÁNYKÉNT, VAGY  BIRSÁGKÉNT  NE  VIGYE EL A HATÓSÁG . TÖBBEN   ELFOGADJÁK  A VÉLEMÉNYT,  DE  SAJNOS VAN OLYAN IS  AKI A MAGA FEJE UTÁN MEGY, ÉS MÁR CSAK AKKOR  JELENTKEZIK  HA  GOND VAN.  NEM  BESZÉLVE  A  TÁRSASÁGI SZERZŐDÉSEK  MÓDOSITÁSÁRÓL,  AZ  ÜGYVÉDEK  LAZASÁGÁRÓL,

AMIÉRT  SOK  EZER FORINTOT  KIFIZET  ÉS  UTÁNA  A KÖNYVELŐ

TEGYE  HELYRE, HA ÉPPEN  KAPCSOLT VÁLLALKOZÁS, VAGY MÁS  CÉGBEN VALÓ  RÉSZVÉTEL VAN, A Z  ÜGYVÉD  MEG  SEM KÉRDEZTE  AZ ÜGYFELET.STB.

 

 

Márta  -  

Végigolvasva az eddigi hozzászólásokat nagyon egyet tudok érteni mindegyikkel.

Sajnos az ember homlokára nincs kiírva, hogy "jó" vagy"rossz" könyvelő. Én vállalkozásban már tíz éve könyvelek (előtte vállakozónál alkalmazottként, azt megelőzően már 28 éve mindig is számvitelen, pénzügyön dolgoztam). Az állandó megfelelés mind az ügyfelek fele, mind a hivatalok fele nagyon ki tudja meríteni az embert. Különösebb vállveregetést sem várhatunk. Azt hiszem kevés vállalkozó tudja azt, hogy milyen hiba, milyen súlyúnak számít. Szeretem az olyan olyan ügyfeleket akik veszik a fáradságot és meg lehet velük beszélni a kérdőjeles döntéseket, mindegyik tevékenységnek van egy sajátossága és annak megfelelően kell a rászabott döntést meghozni őgy, hogy 3 év múlva ellenőrzésnél is megfeleljen. 

Ez nem kategórikusak könyvelői feladat, ez már a "SZOLGÁLTATÁS", aminek hatását mástól jött ügyfeleknél nem nagyon tapasztalom. Szerintem a könyvelésnél is a szolgáltatás hiányzik és ez tesz különbséget a jó és a rossz könyvelő között. Húsz éve volt rendszerváltás. Egyik-másik nem most lett vállalkozó és azt sem tudja mi az a költség, (mikor lesz az), bruttó bér, vállalkozást terhelő járulék és mikor érdemes több bért kivennie stb. Ezek mind olyanok amit mint egy elsős kisgyerek, szépen közösen megtanuljuk. Annyira, olyan szinten, hogy legalább ami a zsebét érinti az érdekelje. Legalább egy üzleti döntést okosabban tudjon meghozni. Nem eső után köpönyeg. Különben azért elmondható, hogy nyitottak rá.

Persze én is finanszíroztam már nyaralásokat, válsághoz is hozzájárultam (nyilván egy határig). Azt hiszem az ilyeneket sikerült leredukálni. 

A könyvelő társadalomban azért egy fokú széthúzást is látok. Azért nem tudom van-e valaki olyan, akivel ha valami történne szóljon másik könyvelőnek, hogy kisegítse a határidős munkákban. Ne egy több fős könyvelőirodát vegyünk példának. Szerintem nem sok akadna ilyen.

Jó lenne valamiféle szabott ár is, amiből az ügyfélnek kiderülne, hogy ha túl alacsony akkor ott valami sántít. Különben meg nagyon árakat sem lehet megtudni, valahogy nem nagyon botlok hozott anyagban könyvelési díjról szóló számlába.

 

 

csak a keresztnevét...  -  

Egyetértek azzal amit leirtál, sajbos tényleg egyesek nem tudják mit kell tennünk azért, hogy napra készek legyünk vagy egyáltalán tudjuk hova kell nyúlnunk, ha kérésük van. Nekem például már azt is mondták: A könyvelő csak kiveszi a pénzt a vállalkozók zsebéből ezek azok szerintem akiket te zugkönyvelőknek neveztél.Sajnos egyesek ezek egy kalap alá veszik azt a könyvelőt is aki szívvel-lélekkel csinálja megmeri mondani azt is ha rögtön nem tud választ adni, de egy határidőn belül utána néz és tájékoztatja a kérdést feltevőt.

Üdvözlettel Kiss Erzsébet

 

Brigi  -  

Bocsánat, hogy ugyanúgy kezdem, mint sokan, hogy eddig nem szóltak hozzá, de most…

Olvasgatva a hozzászólásokat megdöbbenve tapasztalom, hogy fröcsögnek egyesek az előző  könyvelő hozzá nem értése miatt.

Kedves „az apeh tegye közzé” kollegák:

Nyilván ott voltatok amikor az ügyfél beszélt a könyvelővel ugye? Teljes biztonsággal lehet azt mondani, hogy a könyvelő nem tette a dolgát?

Nekem nincs 20 éves gyakorlatom, „csak” 12 év. Azonban ez a 12 év elég volt ahhoz, hogy azt tudjam mondani soha nem csak az egyik fél az ártatlan és a másik a bűnös- gonosz.

Pont most voltam egy ellenőrzésen, ahol amennyiben az ellenőr nem veszi a fáradtságot akár én is felkerülhettem volna ama fekete listára.

Miért? Mert az ügyfélnek arra azért volt kreativitása, hogy az anyagából kivegyen minden figyelemelhívó vele aláíratott nyilatkozatot. Egy dologgal nem számolt, hogy az eredeti nyilatkozatok nálam voltak és be is tudtam mutatni az ellenőrzésen amikor engem is megérdeztek.

Azonban, ha létezik eme hőn várt lista van olyan szerv aki tudja azt felügyelni, hogy ténylegesen csak a szabálytalan könyvelő kerülhessen fel rá?

Vagy nyugodtan tönkre lehet tenni embereket azzal, hogy kicsit feltesszük, kicsit levesszük a listáról őket?

Úgy gondolom vannak hatóságok akiknek van jogkörűk és lehetőségük az ellenőrzésre. Ezt rájuk kell hagyni. Valamint nem feltétlen kell rögtön az elődöt szidni, esetleg fel is lehet vele venni a kapcsolatot…. Hátha érdekes az ő tapasztalata is.

Hiszen arról a vállalkozóról is megvan a véleményem aki nem tudja akár egy évig, hogy bevallást kellene leadnia.

Marcsi  -  

Teljesen egyetértek azzal a kollégával, aki azt írta, hogy Zsuzsi ezzel a témával egy lavinát indított el. DE VÉGRE VALAKI ELINDÍTOTTA!!!! 25 éve dolgozom ebben a szakmában, 13 évig egy Kft főkönyvelője voltam ahol 5 ügyvezetőt "éltem" túl. Az utolsónak a leggyakoribb szlógenje az volt, hogy a hülye közgazdászok a káosz megalapítói. Sajnos az itthoni munkám során is sokszor találkozom hasonló felfogással. Meglátásom szerint az elmúlt 5-8 évben a munkánk egy cseppet sem egyszerűsödött, sőt!!! Gondolok itt a bevallások gyakoriságára (08-as, 01-es bevallások), az alkalmi munkavállalás körüli változásokról és nem beszélve az adótörvények változásai, ezeket nem csak megcsinálnunk kell(et), de az ügyfelet is tájékoztatni kell és megértetni velük, na ez a nehezebbik feladat. Szerencsésnek tartom magam, mert a családi házunk egy elkülönített részén tudtam az irodát elhelyezni, így nem kényszerülök az étkezőasztal szélén fogadni az ügyfelet (nem nézek le senkit ezért, azért még lehet jó szakember és a munkáját is végezheti jól). Lívia által leírtakat én is megkövetelem, az anyagot csak rendezett formában fogadom el (vevő, szállító,pénztár, bank, vegyes bizonylatok), ez nem csak az én érdekem, de így az ügyfélnek is van fogalma arról, hogy mit adott át. Egy új ügyfélnél ez sok erőt és energiát igényel, de a későbbiekben ez megtérül. Én csak azokat az ügyfeleket jelentettem be a nevem alá, akik felelősségteljesen intézik az általuk képviselt cég ügyeit. Nem vagyok hajlandó felvállalni annak a terhét, aki nem hozza időben a bizonylatokat, nem működik együtt velem és a jelentős döntéseit úgy hozza meg, hogy csak utólag és akkor szerzek róla tudomást, amikor már baj van. Nem vagyok hajlandó az APEH felé igazolást prezentálni és magyarázkodni, hogy a kedves ügyfél bevallása miért nem ment be időben mindamellett, hogy rendelkezem felelősség biztosítással és az általam végzett munkáról számlát is adok. DE!!! Egyet azért ne felejtsünk el kedves kollégák. Az utobbi 10 év rengeteg kényszervállalkozót generált, akik egyébként a saját szakmájukba nagyon jó szakemberek, de más lehetőség nem lévén kénytelenek voltak vállalkozásba fogni (ennek okát mindenki tudja), a családjukat el kellett tartani. Hegedűs Mihály hozzászólását nagy érdeklődéssel olvastam és teljesen egyetértek vele. Ne csodálkozzunk azon, hogy a szakma felhígult, hisz 6 hónapos tanfolyam elvégzése után mérlegképes könyvelői végzettséget lehet szerezni, DE MILYET. Kérdezem én, 6 hónap alatt mit lehet ebből a szakmábol megtanulni? Ez a kialakult helyzet nem egészen az "adatrögzítő" könyvelők hibálya, inkább azoké, akik ezt a helyzetet teremtették. Itt is az a szemlélet érvényesül, hogy indítsuk a tanfolyamot, a jelentkező fizesse be a díjat, de hogy milyen tudással lép ki az ajtón, azt már senkit sem érdekel. Elnézést a hosszúra sikerült írásért, de vissza kell fognom magam, mert még órákig tudnám a témával kapcsolatos véleményemet és tapasztalatomat írni.

 

Saci  -  

Ugy látom mindannyian hasonló gondokkal küzdünk. Minden munkát és a legjobb minőségben várnak tőlünk, nem is ez a gondom hanem az amikor elmondom az adott ügyletről a véleményemet meghallgat de sok esetben megy a maga esze után, de ha ebből problémája keletkezik akkor én segítsek megoldani., ami bizony utólag nem könnyű feadat. De azért vannak olyan ügyfelek is akik meghallgatnak és igyekszenek e szerint cselekedni, ez ad a további munkához kedvet. Én már több mint 15 éve dolgozom mint vállalkozó könyvelő, adótanácsadó, eleinte én is alacsony áron vállaltam a munkát, de ezt olyan nehéz emelni, az ujakat viszont már egy meghatározott összeg alatt nem is vállalom, azért nem panaszkodom van munkánk igyekszünk olyan minőségben dolgozni. hogy elégedett legyen a partnereink többsége, mert olyan nincs hogy mindenkinek jó legyen, de ez így természetes. Ez alatt az idő alatt 5 EV. hagyott itt azért mert Nálam sok ÁFA-t kell fizetni. Ma ezt is másképp kezelem egy kicsit övé a felelőség az Ő pénze bánja a következményeket.

József  -  

Sajnos többen túlértékelve képességeiket, -polihisztorként- a tudatlanok bátorságával vállalnak munkát. Erőszakos piacszerzési ambícióikat még az sem zavarja, ha a hatósági ellenőrzések során a hibák tömkelegét állapítják meg.

Az igényes könyvelői munkára véleményem szerint a vállalkozások jelentős részénél igényt tartanak a megbízók. Itt parnerként kezelik egymást. A piacon viszont megtalálhatóak olyan vállalkozások és azok segítői akikre egyáltalán nem jellemző a minőség ésprecizitás igánye. Előbb -utóbb zsák a foltját.....

Zsuzsanna  -  

Sajnos a legtöbb vállalkozónak fogalma sincs, mennyi idő, energia, pénz és odafigyelés kell ahhoz, hogy a cég dolgai rendben legyenek.
Míg cégnél dolgoztam (nem könyvelőirodában), a feladat még összetettebb volt, mert a könyvelendő bizonylatokat is ma magunk állítottuk elő, jobban beleláttunk a cég tevékenységébe, az elsődleges helyes döntéseket (megfelelő bizonylat) is magunknak kellett meghozni.
A könyvelői munkát kiszervezni egy nagyobb cégnél, nagyon meggondolandó döntés, az irodák sokkal nehezebb helyzetben vannak azáltal, hogy nem látnak bele mélyebben a gazdasági folyamatokba.
Mikor azt hallani, hogy csak ül és írogat, állandóan a számítógép előtt böngészik a könyvelő - kevesebb ember is elég, akkor mindig azt mondtam, hogy: csak egy napot!! Egy napot üljön le a könyvelő mellé a vállakozó, akkor valami halvány fogalma lenne a munkánkról, esetleg egy kisebb feladatot is rá kellene bízni. No erre senki nem vállalkozna, sőt a magánjellegű "papírokkal" is a könyvelőjét keresi meg, úgy hogy el sem olvassa, mit kell kitöltenie.
 
Én kiszámoltam néhány esetben, hogy a minimál órabért sem érjük sokszor a munkánkkal, pedig nem vagyok "Tesco gazdaságos".
Nagyon nagy hiba, hogy nincs megfelelő érdekképviseletünk, akiknek képviselnie kellene minket a médiában pl., vagy egy szakember nyilatkozik az adózásról, soha nem kerülünk pozitívan a történetbe, az ügyvédek, jogászok pedig verük a mellüket és elteszik a szép "súskát" az el....ott társasági szerződésekért, majd a könyvelő helyrerakja, módosítgatás, újabb pénzkiadás a vállalkozónak, miközben a könyvelő ingyen adja a helyes tanácsot. No körülbelül itt tartunk, a vállalkozóknak sokkal nagyobb bizalmuk van az ügyvédek iránt, tisztelet a kivételnek, de egyre csak összecsapott társasági szerződésekkel találkozni.
Egy olyan jogszabályt kellene alkotni/módosítani a tv. helyet, hogy ne könyvelhessen olyan könyvelő - még egyéni vállalkozónak sem - akinek a munkájában alapvető hibákat talált az APEH, mert az apehosok is látják, tudják, ismerik az ilyen könyvelőket. Ha ki lehetne szűrni a kontárokat, valamelyest nőne az elismerésünk.
Esetleg kötelezően be kellene jelentenie a vállalkozásoknak, hogy ki a könyvelőjük, sok zugkönyvelő kiszűrhető lenne.
 
Ismételni nem akarom a többieket, de csak az lehessen ügyvezető, vállalkozó, akinek fogalma van a vállalkozás működéséről, de hogy ezt hogy lehetne ellenőrizni, egy egy másik történet.

Zoli  -  

KFT könyvelését vidéki megyeszékhelyen 6 ezer Ft-ért végzi egy cég. Most kérdem én, hogy a 6 ezer Ft-os cégből mennyit lehet becsüéletesem ellátni egy embernek? Mert szerintem 20-30 cégnél többet nem hiszem hogy teljes odaadással meg lehet csinálni. Ha 30-al számolunk az havi 180 ezer. Ebből fizeti az alkalmazottat, a rezsit, az adókat a járulékokat és még marad is belőle??? Nem tudom, de nagyon felháborított amikor meghallottam. Szerintem ennyiből becsülettel, számlával, felelősséggel nem lehet elvállalni. Nagyon jól tudom, hogy van olyan is a városban aki kettős könyvitelt ennek az összegnek az ötszöröse alatt nem vállal, ott már elhiszem, hogy van számla, felelőség, hozzáértés is. De az ügyfél sajnos csak az összeget látja legtöbbször.

B.Marcsi  -  

Véleményedben van igazság, de teljesen nem értek vele egyet. Vettem át Bp-i könyvelőirodától -havi 120 000 Ft volt a könyvelési díj - olyan anyagot, hogy szívesen megmutattam volna a PM illetékesének csak azért, hogy szerinte ez a könyvelő hogy kaphatta meg az igazolványát. Közelembe működik egy könyvelő iroda - vidéki vagyok - akik 40 000 Ft alapdíjért + bérszámfejtés 2 000 Ft/fő dolgoznak és 130 - 140 céget könyvelnek a tulajdonos és 2 alkalmazott. Szerinted 130 cég esetében lehet 3 embernek lelkiismeretes, hibátlan munkát végezni?  Kizárt dolognak tartom. Ha majd a mi szakmánkban is működik egy olyan fajsúlyú kamara mint az ügyvédeknél, akkor látok esélyt a változásra. Ne feledjük, az APEH ennek a "Tesco gazdaságos könyvelő" helyzetnek csak örül, hisz így tud bírságolni.

  -  

Budapesten (nem nevezem meg a céget), rádióban, TV-ben gyakran reklámozott cégalapítós cég aki, ingyen "cégalapít", ha könyvelni marad az ügyfél - igaz már csak a kezdőket pár hónapig max. félévig vállalják (régebben évekig garázdálkodtak) havi 10-12 ezer forintért "könyvelnek" gyakorlatilag bárkit. A "könyvelőiroda" alkalmazottai  nem szakképzettek, alulfizetett adatrögzítők. Volt már egyszerre 300 cégük is! 200 biztos most is van.

Ezt azért tudom, mert néhány cég átpártolt hozzám és a hozott hanyagot teljesen újra kellett könyvelni, ott láttam igazi borzalmakat!

De tulajdonos nagyon jól él belőle, mondanom sem kell, hogy nem szakmabeli.

Talán erre kellene jobban odafigyelni a hatóságoknak!

csak a keresztnevét...  -  

Én sokszor elszoktam mondani nekik, amikor esetleg azzal kezdik, hogy ő most hülyeséget kérdez és teljesen hülye a "papírokhoz"

Én tudok sütit sütni de, nem tudok olyan dobostortát sütni amit el is lehet adni és nem tudok bútort gyártani és nem tudok ruhát varrni és nem tudok betömni a lyukas fogát . Én ezt tanultam ennem dolgozom és ebben tudok segíteni .

Viszont nem tudom őket megerőszakolni , csak mondani tudom, hogy mit és hogyan kell szabályosan csinálni. Lásd az alkalmazottak bejelentése és szabályos foglalkoztatásról.

Sajnos nem állhatok ott amikor jelenléti ívet kellene írni meg a fiz. papírokat aláíratni stb...

Más:

Volt olyan , hogy kimentem a céghez , hogy elmagyarázzam mit jelent, pénztárt vezetni.Mit jelent az , hogy  ahol alkalmazott van ami után járulékot fizet és a bevétel áfás akkor biztos, hogy áfát fizet, ha csak a "Rochild unoka" aki tömi a pénz a cégbe . Mindenki bólogatott és utána csináltak mindent úgy mint eddig csak hozzá tették tudom-tudom .. de most ez van ..... most az.

Tehát én tájékoztatom őket és próbálom a legjobb tudásom szerint lekönyvelni amit kapok.

Aztán, ami nem rajrtam múlik azzal nem tudok mit kezdeni.

Most van egy ilyen esetem az APEH-kel . Nem kérték a könyvelést amikor meglátták a papírokat csak azt ami nem volt benne:

Szerződéseket , megállapodásokat és hogy  ismerik-e a partnereket .

A könyvelés összevolt rendezve.Kinyomtatva az analita és az összes irat amit nekem kellett pródukálnom feléjük.

Csak az alvállalkozókat vették ki.

 

Anasztázia  -  

Teljesen egyetértek. A vállalkozók egy része teljesen áthárítja cégének összes ügyes bajos dolgát, azt is elvárva, hogy választ adjunk a további működtetéssel, vagy az esetleges profil váltással kapcsolatban. Találkoztam, olyan vállalkozóval aki a banki átutalásaival, sőt a magán jellegű okmányirodai intéztnivalóival is a könyvelőjét kívánta megbízni. Mindezt az először kialkudott könyvelési díjon.

Klári  -  

Szerintem azért olyan nehéz az ügyfelekkel a kapcsolattartás, mert mindegyik különböző szakmai, emberi és kommunikációs szinten van. Valaki alapból tudja, hogy hogyan kell egy számlát kiállítani, hogy legyen munkaszerződése az alkalmazottaknak, hogy havonta mikor szoktak utalni stb, sokan semmivel nincsenek tisztában. A könyvelés szerintem bizalmi dolog, általában ajánlás útján jutnak el hozzánk az ügyfelek. Ha már az elején mindent írásban vetetek át vele, megsértődhet. Ha pedig nem így teszem és később ebből problémája lesz, letagadhatja. Szerintem ez az egyensúlyozás a legnehezebb, mivel alapból reál beállítottságunk van és megszoktuk, hogy a 2+2=4, de ez az ügyfelekkel való kapcsolttartás más mentalitást is igényel.

Szerintem ez hiányzik sok könyvelőből és nekem is ez okoz általában problémát.

Imre  -  

Eddig nem írtam, nem avatkoztam bele semmilyen vitába, mert attól nekunk nem lesz jobb. de most bennem is liakadt a biztosíték a témával kapcsolatosan. Sajnos az ügyfelek 90%-a nagyon kevés informácioval rendelkezik egy cég ügyeiről, egy cég vezetéséről, a cégggel kapcsolatos adminisztrációs és adózási kötelezettségekről. Nekik a könyvelés nyűg, a könyvelő szükséges rosz, aki az állam akaratát érvényesíti veluk szemben. Az egyik ügyfelem még azt is mondta, hogy az APEH Őáltala fizetett ügynöke vagyok. Így nehéz jó könyvelési munkát végezni, az ügyfél nem segítőt lát a könyvelőben, hanem az Ő szabad mozgását korlátozó, a hatóság akaratát Őnála érvényesítő embert, akit csak megtűr, mert olyan munkát végez, amire Ő képtelen. Nincs semmilyen ibformációja egy könyvelő szakmai tudásáről, továbbképzéseiról, de elvárja, hogy a könyvelő mindent tudjon, még azt is, ami nem egy könyvelő feladata.

HEGEDŰS MIHÁLY  -  

Kedves Kollégák!

Vannak könyvelők és vannak adatrögzítők.Vannak jó tanítványaim és vannak olyanok is akikkel inkább kihagyom a kávét,mert nem egy nyelven beszélünk.A szakma felhígult,nem egységes,ezerfelé húzunk és maga az oktatás és a továbbképzés is gyenge.Igyekszünk rajta változtatni,de nagyon lassan és nehezen megy,mert sok helyen ellenállásba ütközünk.Zsuzsival évek óta azért küzdünk ,hogy a szakmának és a tudásnak becsülete legyen.Mérlegképes könyvelőnek rangja és értéke legyen.A vállaltvezetők sokszor a 3.000 Ft-os adatrögzitőről itélnek meg bennünket.Alapjában véve magunk vagyunk a hibásak,mert mélyen hallgatunk,nem nevesítünk,nem rángatunk senkit etikai bizottság elé. (mert nincs is)A Tesco gazdaságos akkor lesz vége ha az APEH ellenőrzéskor megkérdezi,regisztrálja ki a könyvelő az adott társaságnál,majd egy független szervezet minősiti is a könyvelőt.Van egy jó-rossz hirem:valami elkezdődött

Zsuzsa  -  

Egyetértek azzal, hogy nem tudják mennyi időt fordítunk a vállalt feladatra. Azzal viszont nem értek egyet, hogy egy munkaszerződés

tartalmát ha nem ismeri és azt mondom, hogy ezt és ezt is tartalmaznia kell, miért "pattan"? és miért kell erre 3 évet várni és mégsem készíti el. Ez is a könyvelő feladata? Szerintem nem.

Köszönöm a véleményed: Zsuzsa

 

 

 

gabriella  -  

A "mennyi időt fordítunk"-hoz még annyit, hogy mióta szinte semmit nem kell aláírniuk az ügyfeleknek, hiszen csináljuk, küldjük, fűzzük, fogalmuk sincs arról, hogy mikor és hányféle adatszolgáltatást teljesítünk.

kismisi  -  

 Nekem szrződésem szerint sem lenne feladatom, de ha nem csinálnánk meg a többség  helyett, akkor az esedékes munkaügyi ellenőrzéskor a vélemény rólunk és ügyfelünkről a mélytengeri búvár szintje alásülyedne, és még némelyik velünk fizettené ki a büntetését.

Az Óvatosabbja azért tanácsaink alapján havi általányért már felfogadott mukaügyest, aki profi és jártas a munkajogban. Nem is találtak náluk semmit.

Éva  -  

Maxímálisan egyetértek a hozzászólásban  leírtakkal. Nem oly régen kerestek meg, azzal, hogy újra kell könyvelni 2006.évet, mert az Adóhivatal a rendelkezésre álló adatoklból az ellenőrzést nem tudja elvégezni. Amikor  megmondtam a díjat( nem kis vállalkozás és a határidő és sürgős volt)  meg voltak lepődve, mert ezért már egyszer fizettek.  Akkor kellett volna kicsit  jobban odafigyelni,  az anyag áttekintéséből egyértelműen leszürhető volt, hogy  készült egy pl. ÁFA analitika, arra elkészült a bevallás, aztán a könyvelés sokkal később történt, és a két adat összehasonlítására soha nem került sor.

Végól elfogadta az ajánlatot.

Ma olyan vállakozás keresett aki váltani szeretne, kértem tőle 2009.évi beszámolót. Azt sem tudja elkészült-e! Hogy  közzétételre elküldve nincs az biztos mert kapott felszólítást. Amikor tájékoztattam, hogy akár adószám felfüggesztéssel is járhat a mulasztás azt teljes képtelenségnek tartotta. No ennyire nem  tájékozottak a megrendelők.

JA és hogy ezeket  mi honnan tudjuk, tanfolyamon hallottuk, vagy saját magunkat képezzük jogszabályok olvasásával ez sajnos valóban senkit nem érdekel.

 

Éva  -  

Úgy látom gyakorlatilag mindannyian azonos gonddal küzdünk. Ezen a témán én is mindig felbosszantom magam, gyakran van olyan érzésem hogy én vagyok a szükséges rossz egy vállalkozó életében, pedig igyekszem mindenről tájékoztatni, a lehetőségeket elmondani. De akkor már "tehetetlen" vagyok amikor utólag szembesülök egy-egy eseménnyel és annak következményeivel.Az árakról ne is beszéljünk, olyan szint alattiak. Félreértés ne essék én csak szeretnék becsületesen megélni a foglalkozásomból, és nem az ügyfelet akarom lenyúlni. Én azt látom hogy nagyon nagy különbség van egy megyeszékhely és egy kisebb város árai között is, pedig én sem tanultam kevesebbet (mérlegképes, 2 diploma,adószakértő) mint ők a szakmai tudásomért. Sokan azt hiszik kívülállók hogy ez egy aranybánya, de a mindennapi felelősséget nem látják benne. A téma mindig felháborít és egyben elkeserít, de nagyon szeretem ezt a hívatást, és remélem egyszer letisztul  ez a szakma. Kitartás kollégák!

csak a keresztnevét...  -  

Kevés a jó könyvelő. Inkább a bátor könyvelő a gyakoribb.

gabriella  -  

Én most vettem át egy bátortól a könyvelést, se számlát nem adott, se a nevét nem adta a bevallások beküldéséhez, ügyfelet kérdeztem, hogy az a személy, aki a nyugtákon szerepel - fogalma sincs. ???

Bea  -  

Egyetértek és tiltakozom!

Egy borsodi településen két diplomával a kezembe egy kisgyerekkel és egy családi vállakozással hátamon a válság közepén, bizony bevállalok minden itthon végezhető munkát szarért-hugyért, hogy boldoguljak. A könyveléshez azért kezdtem, mert nem voltam égedett a könyvelőkkel. A "menők" annyi időt fordítanak egy ügyfélre, hogy adjad a számlát adjad a pénzt, mindent elintézek. Amikor meg belenézek, látom elfelejt szólni, hogy egy két bizonylat lemaradt, pedig csak két kattintás a programban.

Belevágtam hát, elvégeztem a közgázt, most indulok a mérlegképesért.  Addig mindent elvállalok, és elhihetitek, hogy kapcsolatok nélkül baromi nehéz, nem vállalhatsz annyiért, mint a "menők". Persze nem tudok annyit, nincs irodám, se felelősség biztosításom, és örülök ha nem kérnek számlát, de igyekszem nekik olyan szolgáltatást nyújtani, ami ezért a pénzért minimum elvárható.

És hogy eljussak valameddig, addig nagyon sok munkám lesz benne, de ha nem indulok el, nem jutok sehova.

 

Andris  -  

Hmmmmmmm.

Kedves Mindenki.

A Bea álltal leírtaknak igazat kell adnom. Vannak vállalkozások, akik korábban kezdték a könyvelést, azoknak már van egy kialakult ügyfélkörük és egy kialakult szakmai hírnevük. Őket jobban ajánlják egymásnak az ügyfelek. Sokat szóbakerül, hogy ki mennyire drága, vagy ki mennyire olcsó! A könyvelés mellett biztosítozom és hitelezek is. Ezen a két területen nagyon sokat tanultam a szolgáltatásról, mint olyanról. Ha nem elégedett az ügyfél azonnal vált, és biztosítási illetve hitelezési tanácsadó annyi van, mint égen a csillag. Tehát a könyvelésbe is próbálom átültetni a más területen megszerzett tapasztalataim a szolgáltatást illetően. Nekem van könyvelői felelősség biztosításom, jó könyvelői szerződésem, Zsuzsinak köszönhetően, (2009-es előadás) melyet még az APEH is megdícsért! Van egy mérlegképes könyvelői képesítésem és egy Közgazdász diplomám. Próbálok minden olyan előadáson ott lenni amit az Adónavigátor szervez. Számlát is adok mindenkinek. Mégis olcsóbban kell könyvelnem és a konyhaasztal sarkánál kell fogadnom az ügyfeleim, mert sajnos vidéken lakom. Tehát, nem minden esetben van az, hogy olcsó husnak híg a leve! És egy fontos észrevétel még! Valóban igaz az, hogy kettőn áll a vásár! Gondoljuk csak át, hogy milyen a felhozatal a vállalkozók tekintetében. Sokan a vállalkozók közül a legalapvetőbb dolgokat nem tudják, mint például egy számla kiállítása. Ebben a vállalkozói környezetben nem az a kérdés, hogy szeretnék-e szolgáltatni, hanem az a kérdés, hogy kinek szolgáltassak? Annak érdekében, hogy ne a konyhaasztalnál fogadjam az ügyfeleim be kell vállalnom majdnem minden Ügyfelet.

Köszönöm, hogy írhattam.

Andris

Lívia  -  

Kedves Zsuzsi !

Ez annyira telitalálat, hogy jobb nem is lehetne !

Régebben én "dühöngtem " olyanokon, hogy valaki hogy nevezheti magát könyvelőnek, mikor egy-egy áthozott anyagot sokszor újra kellett könyvelnem, mert olyan hibák voltak, amiket talán hobbi szinten könyvelők sem vétenének.

Az árak: egy-egy vállalási árat hallva/ 3-4 ezer ft / a hajam rögtön begöndörödött. Nekem egy cégre lebontva csak a programhasználati díjam többe került, mint ezek a "munkadíjak"

Persze ezek után nem is csodálkozom olyanon, hogy az ilyen olcsó könyvelők  egész évre "elfelejtenek" bevallásokat küldeni;

az pedig, hogy nevük és telefonszámuk a bevalláson fel legyen tüntetve- illúzió !

Bocs, hogy ennyire sokat írtam, de elragadott a hév; ha nem fogom vissza magam, még sokat tudnék erről a témáról írni.

Persze , gondolom, a kollégáknak is lesz pár történetük :-)

Zsike  -  

Egyetértek a kérdés fontosságával.  Fontosnak tartom az együttműködést az ügyféllel, és a korrekt munkát is. Lassan 20 éve könyvelek, irodában, diplomával, mérlegképessel, számlával, tanácsadással, stb. Nem tudom, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt, vagy a "fzugkönyvelők" miatt, de úgy érzem. hogy egyre nehezebb. De nem az állandóan változó törvények miatt., vagy a munka miatt, inkább a fennmaradás miatt. Árat emelni kb. két éve nem nagyon tudok, sőt, egyes ügyfeleknél csökkenteni kellett  a díjat a "nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel". Új ügyfélhez jutni is "áron alul" lehet, lassan nevetséges díjért.  A könyvelési díjat is egyre nehezebb behajtani.  Nagyon kíváncsi lennék napjaink "ideális" könyvelési díjára.  

Tóth Gabriella  -  

Egyik részem egyetért, a másik pedig nem.

Én úgy gondolom, hogy több információval látom el az ügyfeleimet, mint amennyi a feladatom lenne. Ugyanakkor pontosan látom, hogy az általam küldött tájékoztató, figyelemfelhívó leveleimet el sem olvassák, azzal, hogy úgy sem értik.

Véleményem szerint ha valaki arra vállalkozik, hogy ügyvezető lesz, gazdasági társaságot hoz létre stb. a döntései meghozatala előtt tájékozódjon arról, hogy ezen lépés pl. milyen felelősséggel jár jogilag és anyagilag, milyen előírások vonatkoznak rá a Gt. szerint, milyen adminisztrációs terhei vannak.

A szerződést a kezébe adom, benne van, hogy mit vállalok azért a díjazásért, de el sem olvassák ...

Folytassam ?

 

Lívia  -  

Nagyon egyetértek Gabriellával.

Sokszor olyan érzésem van nekem is, mintha az enyém lenne az ügyfél cége.

Tőlem várja el a döntéseket olyan kérdésekben, ami nem az én feladatom.

Én azért is ragaszkodom ahhoz, hogy szétválogatott, sorbarendezett anyagot kapjak, hogy legalább addig is valamilyen szinten átlátja- gondolkodik a dolgokon. ( Persze ez a válogatás-rendezés sokszor vágyálom. Ha valaki még arra sem képes, hogy a borítékból kibontsa a banki értesítőket..)

gabriella  -  

A borítékokat magam is bontogatom egyeseknél, kettesek pedig a kibontáskor széttépik a kivonatot, aztán még a cellux is fogy. :-)

Igen, tulajdonképpen sok cégemet úgy kell kezeljem, mintha a sajátom lenne. Mondom, hogy menjenek új bankba, mert a régi nagyon drága, megírom a taggyűlési határozatot, csak alá kellene írni - ez sem mindig sikerül.

Azt hiszem, hogy Zsuzsa egy lavinát indított el ...

kismisi  -  

 A felvázolt jelenségek  máshol is igazak!

Sajnos a vállakozói morál ma már olyan szinten van, hogy gyakran felteszik a kérdést:

" Maga most kinek dolgozik nekem, vagy az Adóhatóságnak , mert akkor inkább velük dolgoztatok."

A kérdés azért merülhet fel így, mert az állami Közalkalmazottak szakképzettebb része feketén végez könyvelést, bedolgozik Könyvvizsgáló Irodákba, ad szaktanácsot az adók meg nem fizetése alóli kibujásra, -a végrehajtások elkerülésére,hogy a relativan  alacsony javadalmazásukat adómentes jövedelmekkel kiegészítsék.

Ilyenkor nincs számla,-felelőség, név és telefonszám, és az ellenőrzések előtt átkerülnek az újrakönyvelendő, önreviziózandó anyagok a látható könyvelőkhöz  "csodatételre"  és megkezdődik a kőkemény alkudozás a munkadíjért.  " Hiszen csak át kell könyvelniük"   megjegyzéssel.

Azért ez is csak valahol a szakma lenézése, -de mit lehetne tenni, ha az embert éppen a fenti ügyintéző ajálja az  ismeretségeik alapján?

Ehhez még csak hab a tortán, amikor szinte egész évben nem is látjuk az ügyvezetőt, a könyvelési anyagokat beküldi, és az év végén fel van háborodva, hogy mi az, hogy őneki adót kell fizetni,  a teljességi nyilatkozatot nem írja alá,

Amúgy meg ne levelezgessünk vele, mert neki nincs ideje a levelezések olvagatására, inkább mondjuk el szóban. De mikor is ?